Magyar fordítását közli: SzIVM I. 25–27.
Szinte bizonyos, hogy néhány napot itt töltenek. Elege van a hadviselésből, örömmel néz a hadjárat befejezése elé. A háború a természetes emberi érzések leküzdését követeli meg minden katonától, ő is annyira megkeményítette a szívet, hogy már-már borzad önmagától. Barátja, Konstantin nagyherceg ma elutazott innen. Türelmetlenül várja visszajövetelét, mert benne látja egyetlen pártfogóját; azt Ígérte, hogy őt átveszi küraszír ezredébe, ő persze nem hisz ennek a kamcsadál hercegnek, aki harcias kedvében megteheti, hogy Tobolszkba meneszti, megtartja tehát fűzőit, egyenruháját és pofaszakállát, amit elöljárói engedélyével kecskeszakállal bővíthetett. Tegnap nagyszerű bál volt; a magas rangú vendégek cipődén és harisnyában jelentek meg. Őt, mert vörösesre kopott csizmákat viselt, durván kiutasították. Wrede tábornok egyre javuló teljesítményt mutat, 4-5 héten belül egészen jó lesz. Nagyon sajnálják Wurmbrand alezredest, akit a legutolsó csetepatéban lőttek agyon. Kész csoda, hogy Lipcsénél oly kevés ismerősük esett el. Csak ma kapott hírt szegény Hoyoschról. Úgy hírlik, a Lipcse melletti Röthába szállították, felépülésére súlyos sebei, a sebesülések nagy száma, az ebből fakadó élelmezési és ápolási gondok folytán nincs sok remény, ő sem tehet érte semmit; a lipcsei csata után rögtön előre nyomultak, most pedig már nagyon távol van tőle. A hadviselés természetéhez tartozik, hogy az ember barátai holttestén át menetel a diadalig.
Geschrieben in Frankfurt[a] den 17 9ber 1813.[1]
Es ist den[2] endlich beynahe schon bestimmt, daß wir nur noch einige Tage hier zubringen werden: und allen ist’s ungemein‘ lieb obwohl unsere existenz in Frankfurt sehr bequem und angenehm ist: – die allgemeine Gute Sache1 aber die fordert‘s – und das ist genuch[3] und hinlänglich, um alle unsere Vergnügungen, alle unsere Wünsche selbst beyseiten zu setzen, und für diesen erhabenen schönen Zweck, den wir so thätig entgegen arbeiten ~ alles was wir haben „Glück[4] und Leben“4 zu opfern.
Für meine Wenigkeit kann ich sagen, daß ich diese Campagne sehr sattsam genossen habe: und daß ich das Ende dieses so schrecklichen Trauerspiels mit Freude und innigsten Wonne erwarte: vorhin war Leidenschaft1 die mich zu allen was ich thun mußte anspornte, – jetzt bloß die Pflicht,4 und der Eiserne Gehorsam:4 und je mehr man dieses fürchterliche Handwerk kennt, desto mehr sieht man, daß das was wir Groß4 was wir edel4 nennen – so klein4 so niedrig4 sey: und, daß der Mensch mehr nach den äusern Schein4 und nach der Ehre,4 die seine Nebenmenschen ihm zollen müssen, strebe, als nach seinen Beruhigenden Bewusstseyn4 welches himmlische Gefühl der Unglückliche nicht kennt, nicht ahndet — das größte Verdienst was jeder Kriegsmann im strengsten Sinn des Wortes haben kann, ist „so viele Menschen als er nur immer vermag umzubringen, oder umbringen zu lassen“1 der das gut erfüllt, der ist geliebt, geehrt, geschätzt: der ohne Befehl dieses schöne Werk vollendet – dem entgeht kein Orden1 kein Ehrenband1 selbst der Wladimir nicht,[b] der anjetzt auch meine kleine Figur verschönert, und mich wirklich, ich kann’s nicht anderes sagen — ausnehmend interessant macht: für mich ist’s doppelt angenehm, da ich keiner Seele „wenigstens war‘s mein Wille nicht, etwas that, sondern mich nur stets in die defensive positur setzte – – kam einer also mir zu nah, so war‘s seine eigene Schuld, wenn ich ihm etwa aus ohngefähr[5] auf die Pratzen klopfte. –
So entgegen gesetzt ist also der Krieg allen den was uns die Natur seit unserer Kindheit in unsern Herzen einimpft: und es kostet wirklich Mühe, und man braucht Kraft – bis man jedes Gefühl des Erbarmens und des Mittleidens unterdrückt: ich habe endlich durch viele Anstrengung mein Herz wie Stahl gehärtet, und bin anjetzt wirklich so erschrecklich grausam, daß ich mich kaum traue allein mit mir selbst zu bleiben, – muß immer wen mit mir haben der mich gegen mich schützt.
Groß Fürst Constantin,[c] mein Freund, ist heute von hier wech[6] gefahren, und mit Ungeduld sehe ich seiner Zuruckkunft entgegen, da er mein einziger Patron, mein einziger Gönner ist: er will mich zu seinen Cuirassier Regiment nehmen; ich traue aber der Treue dieses Kamtsadalischen[d] Prinzen nicht, der mich, aus Spaß so einmal in der kriegerischen Laune nach Tobolsk[e] expediren könnte, und behalte meinen anspruchslosen Grünen Uniform samt Schnurbart[f] der anjetzt ein grausames Ansehen erhalten hat, und in Beyhülfe eines Spitzbarts.1 den ich zu tragen mir die Erlaubniß gegeben habe, mir die Figur eines Spanischen Insurgenten giebt, so zwar, daß alle Engländer, die in unsere Nähe kommen, mich für einen Spanischen Abgesandten halten. –
Gestern war ein großer Ball, und alle hochen Gäste mußten in Schuch und Strümpfen erscheinen: ich, der ich zur größten Parade ein paar hochroth schreinde1 Juchtene Stiel habe, und äuserst lächerlich finde etwas anderes mit mir zu nehmen, wurde von diesen Fest, ganz grausam ausgeschloßen.
General Wrede[g] ist schon viel besser und wird höchstens in 4 bis 5 Wochen ganz gut seyn – übrigens bedauern wir den armen ObristLieutenant Wurmbrand4[h] der bey der letzten unbedeutenden Affaire von Hocheim todt geschossen wurde: daß bey Leiptzig so wenige von unsern Bekannten geblieben sind, ist wirklich wunderlich, den2 es hat verflucht herum geschlagen — es wird wohl eine nähere und vollständigere Relation über diese Schlacht ergehen. denn was man bisher gesagt hat ist nun gänzlich falsch — p. ex.[7] sagt man, daß unser ganzer4 Verlust 8 bis 10 m[8] betragt, indessen der Östreichisch-Verlust allein, über 29 m8 ausmacht. – 1000 Feuer Schlünde haben gegen einander gespielt indessen die combinirte Armée allein über 800 Stück in Feuer hatte, und in diesen Verhältniß ist unendlich viel Falsches[i] –
Von den armen Hoyos1[j] hab‘ ich erst heute Nachricht erhalten – er soll in Rötha,4[k] das ist unweit Leiptzig, in Spital gebracht worden seyn – nach allen Anschein, und nach seinen äuserst gefährlichen blessuren[9] — und die schlechte Wartung die alle diese Unglücklich bekomen, da man wegen der Menge, und wegen den Mangel an[10] allen Lebensmitteln für sie in der Geschwindigkeit nicht sorgen konnte — hoffe‘ ich sehr wenig für ihm – Nach der Schlacht von Leiptzig gieng’s so eilend vorwärts, daß ich damals nichts von ihm erfahren konnte: und jetzt bin ich so unendlich weit von ihm, daß ich ganz auser dem Stande gesetzt wurde, ihm auch in Geringsten anjetzt nützlich seyn zu können. — Er hat’s bis jetzt – – schon gewiß überstanden, was uns zu überstehen noch übrig bleibt – folglich nur ein Gewinn für ihm – schmerzhaft für seine Eltern und das ist ja eben was unser schönes Handwerk mit sich bringt — „über die Leichname seiner Freunde – – zum Siege zu schreiten.“ — – Umbezwingbar[11] und eisern ist das Schicksal — und je früher die erlösungs Stunde schlägt – desto besser ist‘s beynahe –
Nun guter Vater bitte ich um den Segen, und werde wo möglich von hier noch einmal schreiben – Meiner guten lieben Mutter. bitte ich die Hände tausendmal zu küssen.
Stepherl
[1] Széchenyi aláhúzása hullámos vonallal.
[2] denn helyett
[3] genug
[4] Széchenyi aláhúzása egyenes vonallal.
[5] Az ’ungefähr’ határozószó 18–19. században használt alakja.
[6] weg
[7] par exemple, francia: például.
[8] mille
[9] Francia: sebesülés.
[10] Utólag beszúrva.
[11] Unbezwingbar
[a] Szabad állam státusát élvező német város a Majna partján, ekkor a Rajnai Szövetség tagja.
[b] A lipcsei csatában részt vevő szövetséges seregek kölcsönösen kitüntették egymás tisztjeit. Széchenyi rangja és táborkari beosztása folytán az orosz Szent Vlagyimir-rend IV. osztályú keresztjét kapta. A kitüntetést beosztásán kívül azzal is kiérdemelte, hogy részt vett a güldengossei lovasrohamban. (Lásd erre az 1813. október 22-i és november 6-i leveleket.)
[c] Konsztantyin Pavlovics orosz nagyherceg (1779–1831) I. Sándor cár öccse, 1813-ban az orosz-porosz tartaléksereget vezényelte, valamint a 8. orosz vértesezred ezredtulajdonosa volt. Brutálisan durva természete legendás hírűvé tette (lásd Jókai: Szabadság a hó alatt), s már a hadjárat során számos kellemetlenség forrásává vált. Az 1813-14. évi hadjárat lezárása céljából összehívott bécsi kongresszus egyik szenzációja lett az az epizód, hogy nyilvánosan arcul ütötte Windischgrätz herceget, aki erre kardot rántott, így kényszerítve az orosz trónörököst a kongresszus és Bécs elhagyására.
[d] A kamcsadálok az ázsiai földrész északi részén fekvő Kamcsatka-félsziget bennszülött lakói. Széchenyi ezzel a célzással is a nagyherceg nyerseségére utal.
[e] Szibéria azonos nevet viselő kormányzóságának fővárosa az Ob alsó folyásvidékén. Ide került a Kulmnál elfogott Vandamme tábornok.
[f] Az 1. sz. dzsidás ezrednek fűzöld egyenruhája volt, skarlátpiros hajtókával.
[g] Karl Philipp Wrede gróf (1767–1838) a szövetségesek seregében harcoló bajor csapatok főparancsnoka 1813. október 30–31-én Hanaunál megkísérelte feltartóztatni a lipcsei csatából visszavonuló Napóleont, de vereséget szenvedett és ő maga is megsebesült.
[h] Georg Wurmbrand gróf (1768–1813) dragonyos alezredes a franciákat üldözve vitézül harcolt Hochheim bevételénél, röviddel azután halálos sebet kapott Kasselnél.
[i] A lipcsei csata résztvevőinek veszteségei pontosan nem állapíthatók meg. A szövetségesek hadserege 205, a franciáké 190 ezer főből állt. Az utólagos számítások az összes halottak és sebesültek számát 40-70 ezerre teszik, a poroszok vesztesége 498 tiszt, 15.555 katona, az oroszoké 865 tiszt, 21.740 közlegény, az osztrákoké 420 tiszt, 14.538 ember, a svédeké 4 tiszt és 169 közlegény, összesen tehát kb. 54.000 fő volt. A franciák 33.000 halottat és sebesültet hagytak maguk mögött a csatatéren, 15.000 sebesültjük maradt a lipcsei kórházak bán és szálláshelyeken, további 15.000 emberük – a Vandamme hadtest – fogságba esett, 5.000 átállt, igy Napóleon teljes vesztesége a szövetségesekének mintegy kétszeresét tette ki. A győztesek hadizsákmánya: 28 zászló, 325 ágyú, 900 társzekér, 14.400 mázsa puskapor, 40.000 puska. (Bárány–Spira kutatócsoport kutatása)
[j] Hoyos Ernő János gróf (1766–1849), akinek felesége, Kufstein Mária Anna grófnő (1775–1836) Széchenyi unokatestvére volt, apja nővérének, Széchényi Mária Terézia (1749–1798) grófnőnek a lánya. Hoyos túlélte a halálosnak látszó sebesülést.
[k] Szász falu Lipcse közelében, a Pleiße folyó mellett.