Széchenyinek, miután apja 1814-ben megosztotta birtokait a fiaival, a gazdálkodás dolgaira is figyelmet kellett fordítania. A fiatal huszártisztet azonban eleinte nem foglalkoztatták a birtok ügyei. Uradalmának ügyes-bajos dolgait volt nevelője, Lunkányi (Liebenberg) János irányította jószágigazgatóként. Széchenyi a teljes örökségét, mintegy 87 ezer holdnyi birtokot apja halála után 1821 januárjában vette kézhez.
Széchenyit örökölt és saját maga által felhalmozott adóságai a gazdálkodás ésszerűsítésére szorították. Ennek jegyében birtokainak nagyobbik felét eladta fivéreinek, és a maradékon kívánt korszerűen gazdálkodni. Kezén maradt az elidegeníthetetlen pölöskei hitbizomány és a cenki uradalom, összesen mintegy harmincezer hold. A főleg Sopron vármegyében fekvő birtokain jövedelmének nagyobbik hányada nem a jobbágyok úrbéri szolgáltatásaiból, hanem majorságainak termeléséből származott.
Széchenyi arra is törekedett, hogy bevételeiben a mezőgazdasági termelésen kívül eső tevékenységek kapjanak egyre nagyobb szerepet. Különböző kereskedelmi, ipari vállalkozásokba fektetett pénzt az üzleti haszon reményében. Részvényese volt az Első Dunagőzhajózási Társaságnak, ami a kezdeti magas kockázatot követően busás hasznot hozott a részvényeseknek. Saját pénzét is kockáztatta a budapesti Lánchidat megépítő és üzemeltető részvénytársaságban, miként a Balatoni Gőzhajózási Társaságban is. Részvényeket vásárolva pénzt fektetett a születő hazai gyáriparba is: a pesti József Hengermalomba, a körmöci kőedénygyárba, a kőszegi posztógyárba vagy a pesti cukorfinomítóba, de megfordultak birtokában takarékpénztári részvények éppúgy, mint osztrák és francia állampapírok. A negyvenes években ingatlanokat vásárolt Pesten, meglátva gyors urbanizációjában rejlő lehetőségeket.
