A történeti köztudatban, illetve a kultuszirodalomban Széchenyijellemzően egyedül magasodó hegycsúcsként jelenik meg, társak – barátok, szövetségesek, munkatársak stb. – nélkül. A „magányos Széchenyiben” a kultikus szövegek a kortársak fölé magasodó, meg nem értett zsenit emelik szinte emberfeletti státuszba, a vele szemben kritikusak pedig a pozitív emberi érzelmekre képtelen, számító „hideg ész emberét” látják benne, aki a vele kapcsolatba került emberekben egyszerűen „utilizálható erőforrásokat” látott.
A levelezés már méreteivel is cáfolja a “magányos hős” mítoszát: rendkívüli kiterjedésű kapcsolati hálójából több személyt is egyértelműen barátjának tekinthetünk.
