Széchenyi működése szorosan összeforrott Budapest fővárosi szerepkörének kialakulásával, gyakorlati alkotásainak jó része ezt a funkciót erősítette. A társadalmi és kulturális központ jelleget fokozta a lóversenyzés megszervezése, a kaszinó létrehozása, az Akadémia alapítása. Közszereplésének kezdeteitől szószólója volt a két város szükségszerű egyesítésének. E célt szolgálták közlekedésfejlesztési elgondolásai, elsősorban az állandó híd felépítésének tető alá hozása és az alagútépítés kezdeményezése. Közlekedésügyi koncepciójában leszögezte, hogy „a magyar kereskedelem, az iparfejlődés gyúlpontja Budapest, az ország szíve.” A felépítendő vasúthálózatot ezért e központból kiinduló sugarak rendszereként tervezte meg. A rendszeres gőzhajózás megindulásában, az óbudai hajógyár létesítésében mint a Duna Gőzhajózási Társaság tevékeny részvényese, aktív szerepet játszott, miként a Hengermalom létrehozásában is. A városi életet tette kellemesebbé az Újépület melletti sétatér létesítésével. Ugyanezt célozta javaslata a Kamaraerdő üdülőövezetté alakításáról. A Gellérthegyre nemzeti Panteont, „Üdvleldét” álmodott, a Dunapartra Országházat és a Nemzeti Színházat. Nem kerülték el figyelmét olyan „prózai” dolgok sem, mint az árvízvédelem, csatornázás, útépítés. Budapest jövőjében bízva, saját pénzét is itt fektette be: telkeket vett és bérházat építtetett a Lipótvárosban.
Széchenyi aktív évtizedeiben túlnyomórészt Pesten élt. A leghosszabb ideig a Rakpiacon (ma Széchenyi tér) álló Ullmann-házban lakott, ahonnan állandóan szemmel kísérhette a Lánchíd építését. Mindkét városban megszerezte a polgárjogot, sőt, Pesten „választott polgári” tisztséget is betöltött 1831-től, azaz tagja volt az önkormányzati testületnek.
