1848 szeptember elején, a fegyveres konfliktus kirobbanásakor addig is rendszeresen felbukkanó önvádjai – a reformok kezdeményezése és a nemzethalállal fenyegető háború között közvetlen összefüggést képzelt – összeroppantották idegrendszerét. Elborult elmével vitték a Bécs melletti Döbling szanatóriumába, ahol élete utolsó szakaszát töltötte.
Ha lelki egészségét nem is, de intellektuális képességeit néhány év múlva teljes egészében visszanyerte. Az ötvenes évek második felében szanatóriumi lakosztályából élénk figyelemmel kísérte a neoabszolutizmus politikai viszonyait, sőt újrakezdte közírói tevékenységét is. Külföldön névtelenül megjelentetett újságcikkekben és Blick (Pillantás) című röpiratában maró gúnnyal kritizálta a Bach-rendszert. Amikor a rendőrség nyomára jutott tevékenységének, a zaklatás és a homályos tartalmú fenyegetés elől a 69 éves, megviselt idegrendszerű politikus 1860. április 8-án, Húsvét vasárnapjára virradó éjjel a halálba menekült.
