Széchenyi az 1825-ös országgyűlésen a “tudós társaság” alapítására tett felajánlásával egycsapásra nagy ismertséget szerzett. Ekkor még nem rendelkezett konkrét tervekkel, de az országgyűlés után egyre aktívabb közéleti szerepet vállalt. Az elmaradott ország modernizálásához elsősorban azokat akarta megnyerni, akik a legtöbbet tehettek a cél érdekében, azaz arisztokrata társait. Hogy ne riassza el őket, csak jól követhető apró lépésekkel akart haladni a polgári átalakulás útján.
Az 1830-as évek elején közzétett elméleti műveiben fejtette ki Magyarország modernizálásának, a válságba jutott feudális rend erőszakmentes felszámolásának, s a polgári társadalom és a tőkés gazdasági rend fokozatos megteremtésének programját. Művei óriási szerepet játszottak az 1830-as évek nemzeti ébredésében, abban, hogy a nemesség köreiben kibontakozott egy erőteljes liberális reformmozgalom. Ennek a mozgalomnak az elméleti alapjait és számos konkrét reformindítványát –jobbágyfelszabadítás, közteherviselés, törvény előtti egyenlőség, stb. – ő fogalmazta meg elsőként.
Széchenyi ugyanakkor az átalakulást csak az arisztokrácia és a birodalmi kormányzat támogatásával látta keresztülvihetőnek. Annyira bízott a józan belátás hatalmában, hogy biztosra vette: kellő óvatossággal rá lehet venni a fennálló rend első számú haszonélvezőit is az elkerülhetetlen reformok támogatására. Az erőteljes, a Béccsel is szembeszegülő ellenzéki reformmozgalom bizonyos mértékig visszarettentette. Úgy vélte, a Kossuth Lajos vezette harcos ellenzéki párt az ő kezdeményezéseinek sikerét teszi kockára, s katasztrófával fenyegető forradalomba sodorja az országot. Az 1848-ig tartó szenvedélyes Kossuth-Széchenyi vita a magyar politikai gondolkodás történetének máig leghíresebb szellemi párbaja lett, ami az utókor előtt el is homályosította azt a fontos tényt, hogy a fő frontvonala mégsem kettejük között húzódott, hanem a rendszer változatlan fenntartásához ragaszkodó kormánypárti konzervatívok, illetve a „rendszerváltást” szorgalmazó liberálisok között. Ők mindketten a liberalizmus eszméinek alapján képzelték el Magyarország átalakulását, csak más-más ütemben, eszközökkel és mélységben.
A reformellenzék polarizálódásával Széchenyi viszonylagos politikai elszigeteltségbe került, amiből az 1848-as forradalom szabadította ki. A forradalom utáni hetekben személyes befolyását latba vetve küzdött Bécsben a polgári átalakulást biztosító törvények szentesítéséért, majd az első független, felelős magyar minisztériumban elvállalta a közlekedésügyi minisztérium vezetését.
