Uram[a] Midőn társaságunk által megbizatám, 1833ki Januar 5ikén költ levelére válaszolni, és az ajándékozott ’s Nagy[b] társunk által kezeinkhez szolgáltatott könyvekért köszönetünket jelenteni,[c] egyszersmind arra is fel valék szólítva: küldeném kegyednek viszonlag Akademiánk’ eddigi próbáit. ’S ezt midőn im’ teljesítem, higye el, csak lehető legkedvesb kötelességemnek felelek meg; mert valljon mi lehetne nekünk édesb, mint […]
Uram[a]
Midőn társaságunk által megbizatám, 1833ki Januar 5ikén költ levelére válaszolni, és az ajándékozott ’s Nagy[b] társunk által kezeinkhez szolgáltatott könyvekért köszönetünket jelenteni,[c] egyszersmind arra is fel valék szólítva: küldeném kegyednek viszonlag Akademiánk’ eddigi próbáit. ’S ezt midőn im’ teljesítem, higye el, csak lehető legkedvesb kötelességemnek felelek meg; mert valljon mi lehetne nekünk édesb, mint legalább lelki összefüggésben lenni olly vidékiekkel, kiktől minket helyezet, távulság, de kivált országunk’ elszigetelt léte, ha nem örökre is de tán még sok időkre, testileg eltiltani látszik, ’s kikhez mind ezen akadályok’ ellenére mégis annyi vonzódással, olly kimagyarázhatlan rokon érzéssel viseltetünk, mint kevés más honbeliekhez.
A’ léleknek tulajdoni nem ismernek időt, ’s ha iránylag csak rövid idő óta szállta legyen is meg a’ Világosság’ angyala Amerikának vad rengetegit,[1] már azok is kölcsönöztek világából, kik, mint mi, századok óta mostohább körűlállások közt tespedvén, még alig tudtunk csak egy lábbal is kigázolni az emberiséget, de kivált hazánkat lealacsonyító feudalismusnak undok zavaribul!1 – De azért illy hátramaradás, mellyen szerencsésb összeköttetések közt pirulnunk kellene, minden nemzetiségünket hála az egeknek egészen nem nyomá még el; ’s él bennünk még azon nemzeti sajátság; mellyre alapítván létünket, nem bitangolva de igazi joggal foghatjuk egykor meg állni[2] helyünket a’ csinosult szabad nemzetek’ sorában.
Régi álomkórságból mi is fölébredtünk valahára nagylelkü eldődink’ sirhantjai fölött; ’s habár éretlen hév, indúlatos versengés minket keveseket, gyöngéket sokszor ketté szakítva még inkább elkevesít, elgyöngít, reményljük ’s hisszük azért, egy élő istenben bizván: egyesítni fogja a’ Jövőkort azon nemzeti szellem, melly becsűletet, dicsőséget elibe tévén az élet’ minden javainak sőt az életnek is, mélyen fekszik nemzetünk’ lelkében, ’s napról napra mind inkább ’s inkább fejledez!
Akademiánk, mellynek Másod-előlülője vagyok, üdvözli azon Ország’ tudós Társaságit, hol a’ nagy természetnek csudái közt eddig nem ismert szeplőtlenségben áll fenn a’ Szent Szabadság’ isteni háza. Éljenek igazi nagyságuk’ fénykörében boldogúl!
Én pedig vagyok
Uram’
hű szolgája
Széchenyi[d]
[1] Javított szó.
[2] Szórendcsere jelölve.
[a] Peter Du Ponceau, Peter Stephen Du Ponceau (született Pierre-Étienne du Ponceau, 1760–1844) francia‒amerikai nyelvész, filozófus és jogász. 1828-tól az amerikai Filozófiai Társaság elnöke.
[b] Nagy Károly (1797–1868) matematikus, csillagász. 1832-ben lett a Magyar Tudós Társaság levelező, majd 1836-ban rendes tagja.
[c] Peter Du Ponceau a Tudós Társaság rendes tagja, Nagy Károly által az Amerikai Filozófiai Társaság 1770 óta megjelent évkönyveit elküldte a Magyar Tudós Társaság számára. Az ezt követően megjelenőket is elküldi, és cserébe szívesen fogadja a Tudós Társaság évkönyveit. Peter Du Ponceau Nagy Károlynak, Philadelphia, 1833. január 5. MTA KIK Kt RAL 3/1833.
[d] Csak az aláírás saját kezű. A levél saját kezű fogalmazványa: MTA KIK Kt K 194/82a.
Ajánlott hivatkozás:
Széchenyi István Peter de Ponceau-nak, Pest, 1833. január 10. S. a. r. és jegyz.: Czinege Szilvia. Közli: Széchenyi István levelezése. Digitális kiadás. Szerk. Czinege Szilvia–Fónagy Zoltán. https://szechenyilevelezes.abtk.hu/ További hivatkozásnál rövidítve: SzIL–Digit