Tekintetes Karok és Rendek tisztelt hazámfijai!! Múlt évi Sz. Jakab[1] hava 5kén irott ’s Tekintetes Farkas Sándor[a] és Horváth Ferencz[b] által kezeimhez szolgált meleg soraik,[c] melyekkel az által küldött arany-tollatt kisérték,[d] ellenállhatatlan, de gyönyörteli hatalommal intenek felhagyni a’ társaság’ hideg szabályaival, ’s köszönetemet édes jutalmokért tüstént minden tekervény nélkül, de lelkem’ leg belsőjéből ím itt […]
Tekintetes Karok és Rendek
tisztelt hazámfijai!!
Múlt évi Sz. Jakab[1] hava 5kén irott ’s Tekintetes Farkas Sándor[a] és Horváth Ferencz[b] által kezeimhez szolgált meleg soraik,[c] melyekkel az által küldött arany-tollatt kisérték,[d] ellenállhatatlan, de gyönyörteli hatalommal intenek felhagyni a’ társaság’ hideg szabályaival, ’s köszönetemet édes jutalmokért tüstént minden tekervény nélkül, de lelkem’ leg belsőjéből ím itt egyenesen kijelentenem. –
Bóldog én, még életemben arathatni honosim’ ilyly rendkivüli megtisztelését, minél nagyobb és tisztább öröm nem lehet; de még boldogabb haza, hol az örökvalónak elvei – milyenek régibb nemzetek’ tapasztalásin indult csekély irományimban[e] is fordulnak – elő, – oly nyílt, oly fogékony keblekre találnak! – Ha nem vártam is általános gyülöletet s üldözést, midőn katonai pályámról lelépvén, sorsom szabadabban sóllni[2] és tenni hazánkért[3] engedett — el valék rá leg alább készülve. – De nem! Hunnia maga magán leg szebb diadalmot nyert, mert honnosim’ egy része ujjoncz tehetségimet felejtve, sokszori botlásaimat számba nem véve, csak lelkem’ tisztasága után itélt; – egyedüli érdemem utánn, mely azomban ki fogja mindig állani, milyly félre ismeréseknek legyen is martaléka sokszor a’ leg derekabb, – az élet’ és halál’ próbáit – mit öntudattal önérzéssel merészlek mondani – midőn másrészről koránsem vagyok olyly gyenge: hinni, minthogy próba íratim, melyek jobbadán más bóldogabb nemzetek hianos utánzásai, csak tökéletlen vitatások, — arany tollra volnának érdemesek. Oh nem! ’S ha azt kellene gondolnom és hinnem, hogy e’ jútalom engemet Széchenyi Istvánt illet, leg nagyobb nyomoruságba esnék, mert érdemtúli magosságra emeltetni, nem szerencse hanem kín, – ’s nem kevésbé kínos mások elöll ragadni azt, mi inkább őket illeti. – De szeretett hazámfijai irásimban sokszor tán saját lelkök’ sugaltát lelék, ’s azt, mi ön keblök – és szivökben lakott, mit azonban könyvbe iktatni és könyv által tudatni, nem vala idejök szerök, – midőn saját tán függetlenebb helyzetem ilyest tenni engedett. –
’S kétségen kivül így van! Nem rólam, de inkább sokaknak közvélemenyéről van itt szó – miképp’ lehetne is másképpen, hogy az mit elég hiányosan és félóldalulag adtam elő, ’s mi oly kimondhatlan bajok közöttt született, sokakban még is olyly gerjedelemnek lehetett vólna oka. – Értettük egymást, a hazafiság’ leg édesebb sӱmpathiája közöttünk minden titkot felóldozott, és tisztán állott mi elöttünk az, mi másoknak — kik a’ honszeretet’ nyelvét nem értik – örök sötétségben maradánd!! Itt van allapja meg ismerkedésünknek, itt kapcsa rokon keblü vonzódásunknak, – ’s ne keressünk egyebet, mert bár milyly hiányosok, felszínesek vagy csorbák légyenek is kitételink érteni fogjuk egymást mind addig, míg hon szeretet ’s fejedelmünk iránti hűség egy iránt lelkesit. – Több ékes szóllás és elhatározott értelem van ezen nemes emberhez illő érzetekben, mint a’ szónak vagy betünek kikerülhetlen sok hiányiban, bár milyly szabadságban létezzenek3 is; ’s hátha még ódárul odára önkény által is korlátoltathatnak, midőn az elsőknek nyelvét semmi nem vághatja ketté, mint a’ halál! –
’S igy még emberileg szóllva telyesen érzem a’ földi örömök’ leg nagyobbikát –, Honosaim jobb ’s nemesebb részének kegyeit és rokon érzelmét bírnom!! Honunk’ jövendője is vajmi szép szinben mutatkozik lelkem előtt! Mert melyly nemzet a’ valónak szövétnekét el nem tapodja, az igazságnak gyáván hátat nem fordit, gyengeséginek felfedezőit, meg támadóit nem üldözi, – de bátran tekint a’ maga megismerés’ keserü tükrében, – nagylelküleg elismeri ön hibájit, ’s nemes szellemtöl lelkesitve hathatós javulásnak indul — annak sirja ásva még nincs, – ’s ujjá születését gáncsolhatja, nehezítheti ugyan vak buzgalom, hitszegés és kajánság kétségbe esésig, de emberi erő azt hátráltatni többé[4] nem birja. – ’S ha nem erősitene azon egy gondolat, minden lelki tehetségimen szünet nélkül átható ezen hiedelem, melly szerint tisztán látom Magyar közös honunk’ egykori nagyobb díszét, nemzethez illőbb állását – földi létemnek egy percze sem volna édes de csak tűrhető sem. Ám de nem kecsegtető reményben csak, hanem vallási szentségben lebeg előttem honunk’ szebb jövendöje. – ’S e hitemben semmi el nem gyengithet, ’s bátran várom nemzetünk’ utóbbi sorsát, mert annak elvégre csak szerencsésnek kell lenni!! Ha saját hibáink által mi magunk nem döfjük a’ meg semmisitö vasat keblünkbe. –
E’ tengely körül forog, szeretett Hazafiak! létünk és enyészetünk
A’ magyarnak semmi időben sem vólt nagyobb vagy leg alább károsabb ellensége mint ön maga. ’S ezen bóldogtalan öngyilkolási szellem, mely évrajzunk’ minden lapjait diszteleníti – sohol[5] egyebütt mint nemzetünk’ tenger hiuságában, ’s korlátot nem ismerő kevélységeben vette eredetét. – Mindenki mindenben első és vezető kivánt lenni, — igaz szó sérté – hizelgés könynyen bilincselé, – miből mind azon határtalan roszsz áradott szegény hazánkra szünetlen, mit a’ meg bántott hiuság, bosszut szomjuzó agyarkodás, ’s rokon vér utáni csengésnek poklai az emberi nem lealacsonyitására meg semmisitésére csak alakithattak. –
Vegyük példaul a’ multat, ’s tanuljuk meg elvégre az önmegtagadást a’ polgári erények e’ leg nagyobbikát, ’s hazánk’ boldogabb sorsa biztos. – Mert ön megtagadás türedelmet szül, nagyobb tulajdonoknak irigyül útat nem zár és örömét a köz jóban, közszerencsében ’s nem személyt érintő dicséretben ’s jutalomban leli, ’s a’ mi leg főbb pánczélul szolgál a’ nemzetiség’ mind azon megtámadásai ellen, melyeket a’ világ’ nemzet nélküli selejtessei minden időben ’s szünet nélkül koholtak az emberiség lelkesebb része ellen. —
Erdely szomoru állapotban van ’s minden oldalrul feltornyosult fölötte a’ boru. De tiszta lélek, tiszta szándék és türedelm, az ön meg tagadásnak e’ szülöttjei – ki fogják határai között is vívni a’ Szent igazság’ jogait ’s ellenségei meg alázva, ismét ’s ismét például szólgálandnak a’ világnak, hogy önkenynyel párosult erő békózhat ugyan, de nemzeteket csak lelki erő — bölcseség t. i.[6] és igazsag — hódithat – ki fog válni a’ valódi belső érdem a’ bitorlattul – ’s szeretem hinni, majd majd véget szakaszt a’ Nemzetiség angyala mind azon keserüknek miket vakság, indulat és kajánság vetett Erdély és Ausztria közzé, ’s hogy nincs távol azon hajnal támadat, midőn mind a’ nemzet’ mind a fejedelem’ jogai a’ nagy világ’ eleibe állitva tagadhatatlanul bebizonyitandják leg jobb fejedelmünk’ tiszta szándékát, a’ magyarnak pedig szerencsében, balsorsban, kedvelve bár vagy üldözve is tántorithatatlan hűségét. –
Ön meg tagadás drága hazafiak! és minden kisérteteken győzni tudó türedelem, – ím ezek menthetnek meg és csak ezek. – ’S fogadom, nem lesz leg csekélyebb részem bennök utólsó leheletemig. – Erdelynek ’s Magyarországnak érdekei ugyanazok, ’s így ki őszintén és ügygyel szolgálja az egyiket a’ másiknak is hű embere, ne felejtsük ezt ’s bizzunk a’ valóban az igazságban – ’s mindenek fölött tiszta szándékunk – ’s állhatatosságunkban; csekély de háládattal teli személyem pedig ezentúl is kegyes és barátságos indulattal itéltessék Alsó Fejér Vármegye’ nemes Rendei kedves atyámfiai által – ki a’ hódulatnak, ’s rokon vérnek leg valódibb érzetével vagyok
Tisztelt hazámfiainak, Alsó Fejér Vármegye
nemes Rendeinek
legháládatosabb szólgája a leghűbb
rokona
Széchenyi István[7]
Pozsony November 9kén 1835[8]
[1] július
[2] szólni helyett
[3] Javított szó.
[4] Törölve egy szó.
[5] sehol helyett
[6] tudni illik
[7] A levél egykorú másolata: MTA KIK Kt K 210/1.177. (Majláth és Kovács–Körmendy–Mázi–Oplatka ez alapján közli Széchenyi levelét.)
[8] Évszám javítva.
[a] Farkas Sándor (1795 k.–1858) Alsó–Fehér vármegye alszolgabírója, író, az ellenzék neves szónoka.
[b] Horváth Ferenc Alsó–Fehér vármegye számvevője, táblabírája.
[c] Alsó-Fehér vármegye rendjei Széchenyi Istvánnak, Nagyenyed, 1834. július 5. MNL OL P 626–1.–1834.
[d] Alsó-Fehér vármegye 1834. július 5-én tartott közgyűlésében elhatározta, hogy Széchenyit arany tollal tiszteli meg. A megye képviseletében ezt id. Farkas Sándor és Horváth Ferenc, táblabírák adták át Széchenyinek 1835. szeptember 2-án. SzIN 4. 604.
[e] Utalás a Hitel, a Világ és a Stádium című munkáira, amelyeket Alsó–Fehér vármegye rendjei „classicus, halhatatlan’ könyvekként írtak le fent említett levelükben.
Ajánlott hivatkozás:
Széchenyi István Alsó-Fehér vármegye rendjeinek, Pozsony, 1835. november 9. S. a. r. és jegyz.: Czinege Szilvia. Közli: Széchenyi István levelezése. Digitális kiadás. Szerk. Czinege Szilvia–Fónagy Zoltán. https://szechenyilevelezes.abtk.hu/ További hivatkozásnál rövidítve: SzIL–Digit.