Kraszna vármegye Rendeihez Születés, vallás, divat, pénz ’s mind az, a’ mi ezekbül ezernyi árnyékzattal burjánzik, ketté vágja azon gyenge köteléket, melly embert felebarátjához köt, – ’s igy édeni béke, frigy ’s barátság helyett szinte az egész emberiségen Gőg, fanatismus, előitélet ’s hiuság zsarnolkodik. — Szinte az egész emberiségen mondom, mert hol a Nemzetiség angyala, […]
Kraszna vármegye Rendeihez
Születés, vallás, divat, pénz ’s mind az, a’ mi ezekbül ezernyi árnyékzattal burjánzik, ketté vágja azon gyenge köteléket, melly embert felebarátjához köt, – ’s igy édeni béke, frigy ’s barátság helyett szinte az egész emberiségen Gőg, fanatismus, előitélet ’s hiuság zsarnolkodik. — Szinte az egész emberiségen mondom, mert hol a Nemzetiség angyala, midőn a’ hazárul van szó, néha néha — minthogy ember földi salakját tökéletesen ide lent soha nem lökheti el — elfelejtet rangot, hitet, szokást, kicseket, — ott nagy és kicsi a’ rokon lelkesedésnek ki nem magyarázható érzeti közt, egymásnak karjaiba dül, ’s csak azt érzi, hogy ember hogy földi; ’s ha ez igaz, akkor minden titulus elmellőzéssel igy kiáltok fel: Vegyék
Drága Hazámfiai!
legszivesb köszönetemet mult esztendei olly annyira megbecsülő levelekért![a] Mert hogy ránk szállott valahára megint azon Angyal, melly a’ hazaszeretetnek tüzét gyujtja fel, melly halandok közt minden jó, szép ’s nagynak leggazdagabb kutfeje, azt örömmel mondhatjuk, tagadni nem lehet. — Mindenütt fel fel lobban ezen szent tűz, ’s most nincs már egyéb tenni valónk, mint hiv szolgálatunk ’s férfias kötelességünk által ápolgatni, marasztalni, örökre magunkhoz csatolni azon mennyei lakost, melly annyiszor meglátogatá már a’ Magyart, — de — ha kivesszük előkori Eldődinket — olly sokszor ’s olly rutul, csak legközelebbi eleinktül is, korcs ’s elfajult otrombasággal visszataszíttatott. Nézzük évrajzinkat! Erdély csak a’ hegyes Erdély volt az, mellyet mindig szeretve említék, hol nem omlottak még le a’ Nemzetiség szent házai, ’s hol férfi és hölgy egyenlőn áldoztak e’ jótékony Istenségnek, midőn mi Magyarok a’ sikon — óh szégyen óh utálatos bün — lábokkal tapodtuk azt, a’ minek életet, becsületet, dicsőséget köszönhetnénk, ’s melly nélkül csuf marasmus[1] hihető jövendőnk.
Ha ezen égi vendégnek hiv papja valék és mindig is leszek, Tekintetes Rendek természetes, mert világosan látom lelkem előtt honunk életét, ’s egykori dicső kifejlését, ha néki áldozunk, — halálát viszont, vagy a’ mi még több ”öröki rabságát” ha néki hátat forditunk. Posony April 14én 1833
[1] Latin: elsatnyulás.
[a] A levél nem ismert.
Ajánlott hivatkozás:
Széchenyi István Kraszna vármegyének, Pozsony, 1833. április 14. S. a. r. és jegyz.: Czinege Szilvia. Közli: Széchenyi István levelezése. Digitális kiadás. Szerk. Czinege Szilvia–Fónagy Zoltán. https://szechenyilevelezes.abtk.hu/ További hivatkozásnál rövidítve: SzIL–Digit