Tekintetes Rendek, Honunk hiv Polgári, szeretett Hazafiak Szivem örömtül ömledez, midőn nyájas hozzám irásokat olvasom,[a] és félre tévén minden himezést – melly rokon érzésüek közt csak gát — legszebb reményekkel teli, áldom azon órát, mellyben a’ nemzetiség Angyala pártvéde alá vett, ’s ereimbe elég erőt önte ”tiszta lelkü szándékim által Kedves Hazámfiainak Kegyes helybenhagyását némi […]
Tekintetes Rendek,
Honunk hiv Polgári, szeretett Hazafiak
Szivem örömtül ömledez, midőn nyájas hozzám irásokat olvasom,[a] és félre tévén minden himezést – melly rokon érzésüek közt csak gát — legszebb reményekkel teli, áldom azon órát, mellyben a’ nemzetiség Angyala pártvéde alá vett, ’s ereimbe elég erőt önte ”tiszta lelkü szándékim által Kedves Hazámfiainak Kegyes helybenhagyását némi Kis tetteimért tán[1] megérdemlenem.
Vannak ugyan pillanatok; mellyekben a lelkes ember, minden megelégedését ön keble melegében leli, és midön a’ halhatatlanság szikrája őt minden taps és dicséret varázsin messze tul emeli, — de hosszu élte folytában mikor ugy szólván szinte minden léptét megcsalt remény kiséri, és létének számosb napjai – – – annyi és legszebb vágyainak csak lassu valósulását sőt kettétörését is – – – és számos hazafitársainak hideg elfordultát, láttatják véle — akkor agyagban szorult lelke rokon kebel után vágy, ’s egyedül csak Honosi szeretetében találhatja fel azon rugósságot, melly a’ leggyengébbnek is némi erőt ád; ’s ha valaha csak közelrül is meg tudnék felelni azon hozzám korántsem hasonló képnek, mellyel a’ Tekintetes Rendek személyemet diszesítni méltóztatnak, midön meg nem érdemlett ’s tán soha meg nem érdemelhetendő dicséretik által annyira felemeltek, bizonyosan csak annak köszönhetném, hogy rokon szivü kegyes megemlékezésök által uj életeröt gyulasztának ’a’ hon javát szomjuzó lelkemben.
Sorsom boldog! Még éltemben szabad tapasztalnom legjelesb hazámfiainak megbecsülését, — nékem, kinek minden becse semmi egyéb mint ”tiszta szándék” — midőn más hazákban a’ legvalódibb élő érdem, annyiszor visszaértetett, ’s a’ holtig üldözöttnek csak sirhantján zöldelt a’ halhatatlan babér!
És ha a’ Tekintetes Kendek azt állítják felőlem, hogy: nem az ősök hosszu sorában, nem czimekben, hanem igaz hazafiuságban keresek diszt, – – – én viszont arra adom szavamat ”hogy a’ Tekintetes Rendeknek irántam bizonyított hajlandóságok és hozzám vonzó hazafi megemlékezésök — melly által engem kebelökbe venni méltóztatnak[b] — nékem szebb ’s édesb jutalom, mint a’ mennyit egy fejedelem, sőt a’ sors szerencse koczkája adni képes volna.
Hunia magasb állást érdemel! Nyomorult középszerüsége azon fullánk, melly lelkemet égető kinnal sérti. – Ne türjük törpe létét, de emeljük dicső Országok sorába! Legyen ez czélunk – – – ennél nemesbre nem lehet fordítni egy ember rövid létét – – – ’s midőn én a’ Tekintetes Rendek tanácsok ’s pártfogásokért[2] ezennel esedezem, háladatos érzéssel ajánlom hiv szolgálatimat, éjjel és nappali fáradozásimat.
Mellyek után maradok a’ Tekintetes Rendeknek örök hive
Gr.[3] Széchenyi István. Pest Nov. 14én 1831.
[1] Utólag beszúrva.
[2] Javított szó.
[3] Gróf
[a] A levél nem ismert.
[b] Temes vármegye táblabírájává nevezték ki. SzIN 4. VII.