Igen tisztelt Hazámfia![a] E’ folyó év 1ső napján költ becses sorait hálás érzéssel vettem,[b] ‘s noha nincs többé általányos divatban az uj évi köszöntés, mi Magyarok tán még sem hibázunk, ha néha néha egymásnak “Minden jót, ‘s derültebb uj esztendőket kivánunk”! Köszönve fogadom azért rokon erzéseinek kifejezeseit, ‘s adja Isten viszont önnek is mind azt, […]
Igen tisztelt Hazámfia![a]
E’ folyó év 1ső napján költ becses sorait hálás érzéssel vettem,[b] ‘s noha nincs többé általányos divatban az uj évi köszöntés, mi Magyarok tán még sem hibázunk, ha néha néha egymásnak “Minden jót, ‘s derültebb uj esztendőket kivánunk”! Köszönve fogadom azért rokon erzéseinek kifejezeseit, ‘s adja Isten viszont önnek is mind azt, mi után lelke eseng, ‘s mindenek fölött engedje, hogy mind ön mind én közös hazánk diszében ‘s boldogságában lelhessük keblünk megelégedését, legforróbb vágyaink teljesültét!
Rég nem láttuk egymást; ‘s ezt nagyon sajnálom. Az arany toll,[c] — legdrágább kincsem — noha sokra felemelt ‘s belém több állhatatosságot öntött, ‘s van van némi uj irka firkám – bár csak láthatná a’ világot! még is szemrehányólag fénylik mindig rám, ‘s nincs nap, hogy magamnak ne ismétleném “Illyest nem érdemlettél, és soha nem is fogsz”; most azonban lelkes nőm, kivel, mióta láttuk egymást, egybekötött az ég – viseli gondját, ‘s megvallom sokszor nem kis zavarodásba hoz, midőn örömérzéssel mutogatja azt mint legbecsesb házi butorát másoknak, nem sejtvén, igaz érdem után milly bajosan tudnám magamat még közönséges tollnak ajándékára is valódilag érdemesítni.
Vállalataim lépdelnek elő, de vajmi lassan. Egy részrül indulatosság és tulhév, más részrül buta vakság ‘s hazafitlanság vetnek gátot törekedésimnek; sokszor igen elszomorodom, ‘s keserű kin tölti el keblemet; de néha viszont tárva áll előttem honunk’ szebb jövendője, ‘s akkor minden viszontagságok felejtvék! ‘S így naprul napra — jóllehet belsőmnek gyötrelmei- ‘s szívem reményitül ide ‘s tova hányatva, mákszemnyivel még is közelítek czélomhoz. Milly sokszor lebeg Erdély előttem, tudják az Istenek.
Mikép van Farkas Sándor?[d] Üdvözölje nevemben legszívesebben; már rég nem hallottam felőle. Mi nagy baj, hogy olly ritkán jöhet egybe a’ rokonabb érzés, ‘s hogy mig a’ viszonyok árja[1] a’ legfüggetlenebbnek akaratját is lebilincseli, már már közelít végünk!
Jobbommal jobbját hű érzéssel szorítva vagyok igaz barátja Széchenyi István.
Pest, Januar 26, 1837.
[1] Törölve egy szó.
[a] Horváth Ferenc Alsó–Fehér vármegye számvevője, táblabírája.
[b] Nagyváradi Horváth Ferenc Széchenyi Istvánnak, Nagyenyed, 1837. január 1. DM Lsz. 28-17.389.
https://hu.museum-digital.org/object/880667
[c] Alsó-Fehér vármegye 1834. július 5-én tartott közgyűlésében elhatározta, hogy Széchenyit arany tollal tiszteli meg. A megye képviseletében ezt id. Farkas Sándor és Horváth Ferenc, táblabírák adták át Széchenyinek 1835. szeptember 2-án. SzIN 4. 604. Széchenyi 1835. november 9-i köszönőlevelét lásd fentebb.
[d] Farkas Sándor (1795 k.–1858) Alsó–Fehér vármegye alszolgabírója, író, az ellenzék neves szónoka.
Ajánlott hivatkozás:
Széchenyi István Horváth Ferencnek, Pest, 1837. január 26. S. a. r. és jegyz.: Czinege Szilvia. Közli: Széchenyi István levelezése. Digitális kiadás. Szerk. Czinege Szilvia–Fónagy Zoltán. https://szechenyilevelezes.abtk.hu/ További hivatkozásnál rövidítve: SzIL–Digit.