Igen tisztelt Barátom,[a] A’ Pesti Nemzeti Casinonak mult aláirása 1834 végével megszűnvén, 1835-től kezdve 1840 végeig ismét uj 6 évre nyittatott aláirás. Az évenkénti dij 50 pgő forint, szintugy mint ezelőtt vala, a’ többi feltételek is szintén az előbbiek, ’s már mintegy 450 taggal diszeskedik ismét Egyesületünk. A’ Társaság különös hálával érezvén magát azon részesei […]
Igen tisztelt Barátom,[a]
A’ Pesti Nemzeti Casinonak mult aláirása 1834 végével megszűnvén, 1835-től kezdve 1840 végeig ismét uj 6 évre nyittatott aláirás. Az évenkénti dij 50 pgő forint, szintugy mint ezelőtt vala, a’ többi feltételek is szintén az előbbiek, ’s már mintegy 450 taggal diszeskedik ismét Egyesületünk.
A’ Társaság különös hálával érezvén magát azon részesei iránt lekötelezve, kik azt eddigi pártfogásuk által mostani álladalmára jutni csupa hazafias indulatból segítették a’ nélkül, hogy az intézetnek személyesen sok vagy éppen valamelly hasznát vették volna: az utolsó közgyülés határozata következésében engem ért azon szerencse Neked, tisztelt Barátom eddigi részvétedért az egész Társaság köszönetét és egyszersmind azon kérését kijelenteni: ”Méltóztatnál az említett uj 6 évre is szíves hozzájárultoddal pártolni ’s biztosítni köz ügyünket, melly jó lábon áll ugyan, de erős gyökereket egészen nem vert még, ’s alig fog verhetni, ha legalább még egy darabig nem védik azt minden ezelőtti és mostani tagjai.
Melly megbizatásomban édes örömest eljárván becses válaszodért esedezem, ’s barátságos emlékedbe ajánlott állandóan maradok Pest Dec. 30ikán 1835 igaz tisztelő barátod Széchenyi István.
[a] Nagy Ignác (tordasi) Fejér vármegye táblabírója, főadószedője. A Nemzeti Casino tagja (1832–1840), az 1838-ban Székesfehérváron alapított nemesi kaszinó választmányának tagja (1838–1846).
Ajánlott hivatkozás:
Széchenyi István Nagy Ignácnak, Pozsony, 1835. december 30. S. a. r. és jegyz.: Czinege Szilvia. Közli: Széchenyi István levelezése. Digitális kiadás. Szerk. Czinege Szilvia–Fónagy Zoltán. https://szechenyilevelezes.abtk.hu/ További hivatkozásnál rövidítve: SzIL–Digit.