Érdemes Polgárság! Hat esztendeig foly a pesti verseny;[a] s noha nevezetes sikere eddig nem lőn, mégis egy és más hasznosra már ada alkalmat, és bizonyosan tagja azon lánczolatnak, mely a honi erőknek Pest s Budára összesítetése által egykor a közjó előmozdításában némi kis részt tán venni fog. Buzdíttatván e gondolattúl s nem különben attul, hogy […]
Érdemes Polgárság!
Hat esztendeig foly a pesti verseny;[a] s noha nevezetes sikere eddig nem lőn, mégis egy és más hasznosra már ada alkalmat, és bizonyosan tagja azon lánczolatnak, mely a honi erőknek Pest s Budára összesítetése által egykor a közjó előmozdításában némi kis részt tán venni fog. Buzdíttatván e gondolattúl s nem különben attul, hogy az említett tárgynak itteni jobb kiejtése végett az országnak külön részeiből 13000 aranynál nagyobb tőke kerekedett már ide s ezen kívül tetemesb ideig-óráigi adományok is gyámolítják azt; — s meggondolván, hogy az Érdemes Pesti Polgárság is már négy esztendő óta egy száz aranyat érő billikom[1] adása által nemeslelkűleg járul hozzá, — arra bátorítja az alúlírtat, hogy minekutána 1833-ik esztendei tavasznak lefolytával megszűnik a Pesti díjra tett aláirás, s azzal a száz # érő billikomnak kitétele, már most nyittassék meg egy új díjra való ív, s pedig 1834-től 1838-ig kereken öt esztendőre. — A feltételek, melyek a jutalom megnyeréséhez vannak kötve, maradnának az eddigiek, t. i.[2] hogy azért az Ausztriai Birodalomnak minden hon csikózott nevelményei és kanczái gyepre kelhessenek; 1600 pozsonyi ölre legyen kitűzve az ismételve futandó pályakör és a teher 3 eszt. 87 font, 4 eszt. 102 font; 5 eszt. 109 font, 6 eszt. 113 font; kancza két fonttal kevesebbet viszen. Bejelentés a pályanap előtt egy hónappal. — A helyett azonban, hogy eddig egy100aranyat erő billikom vala jutalom, és még lenni fog 1833-ban ennek utána azon sommáért, mely bégyül, mindég valami ezüstből készült s hasznavehető medencze, serleg, kanna, gyertyatartó, villa, kanál sat. készítessék, Pest városa czímerével meg legyen mind az által jegyezve; úgy, hogy lassanként az ország minden részeibe el el jusson a köz tárgyra szánt jutalomnak egy kis jele.
A jutalom miségének elhatározása, készítése s megvásárlása pedig bizassék a Tek.[3] városi Tanácsnak egy és a Pesti választott Polgárság két tagjára, kik ezt mindig azon sommához fogják alkalmaztatni, mely aláirattatik s mely itt most elhatározva nincsen. — Ezek után magam ajánlása mellett illő tisztelettel vagyok az Érdemes Polgárságnak alázatos szolgája:
Gróf Széchenyi István
választott polgár
[1] Serleg, kupa.
[2] tudni illik
[3] Tekintetes
[a] Az első pesti lóversenyt 1827. júniusban tartották.
Ajánlott hivatkozás:
Széchenyi István Pest város polgárságának, Pest, 1832. május 24. S. a. r. és jegyz.: Czinege Szilvia. Közli: Széchenyi István levelezése. Digitális kiadás. Szerk. Czinege Szilvia–Fónagy Zoltán. https://szechenyilevelezes.abtk.hu/ További hivatkozásnál rövidítve: SzIL–Digit